Tudja meg, hogy miért a hyaluronsav a ráncok legnagyobb ellensége

623
HOZZÁSZÓLÁS:

A szemeink körüli bőr rendkívül érzékeny, s bizony nagyon hamar, már a húszas évinkben elkezdődik az apróbb, majd pedig a mélyebb ráncok megjelenése. Ez biológiailag van így programozva, s éppen ezért szükséges már huszonévesen elkezdeni a szemkörnyék mélyreható ápolását és hidratálását.

A ráncok ellensége, a Hyaluronsav

A hyaluronsav mindenképpen az egyik legfontosabb anyag a ráncok elleni küzdelemben. Ráadásul fontos tudni, hogy a hyaluronsav mindannyiunk bőrében jelen van, azonban már a 20. életév után csökkenni kezd a termelődése, ami a legfőbb oka a szarkalábak és ráncok megjelenésének.

A hyaluronsav legfontosabb tulajdonsága, hogy kivételesen nagy mennyiségű vizet képes megkötni a bőr mélyebb rétegeiben, ami által biztosítja a bőrfelszín simaságát, rugalmasságát, feszességét és puhaságát. 

A hyaluronsav a már kialakult ráncokat is nagy hatékonysággal képes csökkenteni, eltüntetni. A mesterségesen előállított hyaluronsavak között igen nagy különbségek lehetnek mind összetevőikben, mind pedig hatékonyságukban.

A legtökéletesebb eredményeket a bimolekuláris hyaluronsavval lehet elérni, mivel eltérő molekulaméreteinek köszönhetően nagyobb felületen és jóval több mennyiségű nedvességet képes megkötni a bőrben.  Ennek köszönhetően kivételesen hatékonyan állítja helyre a bőr nedvességtartalmát, ami által képes kisimítani még a mélyebb, vastagabb ráncokat is a szem körül, ráadásul mindezt igen gyorsan tudja véghezvinni.

A bimolekuláris hyaluronsav további különlegessége, hogy arra ösztönzi a fibroblasztokat, hogy termeljenek többet a szervezet saját kollagénjéből, mely szintén jelentősen hozzájárul a bőr simaságához, feszességéhez és puhaságához.

A legkiválóbb eredményeket a teljesen természetes, növényi eredetű hyaluronsavval lehet elérni, mivel ez tud a leghatékonyabban beépülni a bőrbe, s mindemellett nem válthat ki semmilyen allergiás reakciót vagy fertőzést sem.

Amennyiben szeretne még több hasznos információt olvasni a szemkörnyéki ráncok gyors és hatékony eltüntetésével kapcsolatban, akkor KATTINTSON IDE, ahol mindent megtudhat a természetes és hatékony ránctalanításról!

623
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

137
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]